Madhouse 8. rész

Madhouse - 8. rész - Múlt

Tom próbált gondolkodni, hogy hogyan mászhatnak ki ebből a helyzetből, és nem akarta kimutatni a félelmét. Ugyan nem ismerte a három kigyúrt tulkot, de arra magától is rájött, hogy nem haverkodni vagy tüzet kérni jöttek.

Bill vele ellentétben teljes testében remegett. Találkozott már velük, és nem épp jó emlék volt számára. Nem akarta, hogy újra megtörténjen az, ami megtörtént évekkel ezelőtt.

- Emberek, úgy néz ki, a kis buzinak új pasija van, vagy nem jól látom? - nevetett az egyikük, név szerint Jack.

- Nem is tudtam, hogy kiengedték a bolondokházából - nézett végig társain Charles.

- Pofa be, mindketten! - förmedt rájuk a harmadik, Ray. Ő volt köztük a főnök, Jack és Charles pedig ezt el is fogadta, készségesen teljesítették, amit Ray mondott nekik. - Nem érdekel, hogy kiengedték-e, vagy sem, és megszökött. Örülök a találkozásnak - nevetett gúnyosan, aztán Bill szemébe nézett. - Az már más kérdés, hogy te nem. Új pasid van, hm?

Bill nem mert megszólalni. Kinyitotta a száját, hogy megvédje magát, de egy hang sem jött ki a torkán.

- Kussoljatok el - vicsorgott rájuk Tom. Ő maga is meglepődött a saját szavain.

- Nézd már, hogy védi a kis mocsadékot - röhögött fel Ray újra. - Szerintem akiknek el kéne kussolnia, azok ti vagytok, ha jót akartok magatoknak.

- És ha nem? Akkor mi lesz?

- De nagy pofád van, öcsi... - Jack lenézően pillantott rá. - Ezt akkor mondd, ha túléled.

Bill még erősebben ragadta meg Tom karját és lehajtotta a fejét.

- Én... félek - suttogta, de a végére már tényleg alig hallható volt a hangja.

- Főnök, melyiket verjük össze először? - nézett Charles Rayre.

- Tökmindegy. Nekik is és nekünk is.

Ray már lendítette is volna az öklét Bill felé, de Tom időben kapcsolt és elkapta a karját.

- Ne merészeld - préselte ki az összeszorított foga között a szavakat.

- Nem sokára te is következel, belenyugodhatsz - röhögött Jack, miközben közelebb lépett hozzá és két kézzel lefogta, hogy ne tudjon menekülni, esetleg segíteni. Közben Charles is közelebb ment Billhez, hogy belerúghasson.

- Ha hagyjátok magatokat, hamarabb végzünk.

Jack lenyomta Tomot a földre, és lefogta a két karját. Tom nagy szerencséje az volt, hogy a lábáról megfeledkezett, így megtudta rúgni, Jack pedig a nem várt eseménytől elengedte egy pillanatra - ez pedig épp elég volt arra, hogy Tom kiszabadítsa magát. A következő pillanatban Ray tenyere csattant Bill arcán, akinek ettől könnyek gyűltek a szeme sarkában. Nem is a fájdalomtól, hanem inkább a félelemtől.

Tom váratlanul lendítette a kezét és teljes erejéből orrba vágta Rayt, aki ettől meghátrált pár lépést. Erre nem számított. Érezte, ahogy a vér folyni kezd az orrából, de nem zavartatta magát ezzel.

Közben Charles megragadta Bill csuklóját. A fekete hajú megpróbált ellenkezni, de Charles erősebbnek bizonyult nála. Tom sietett volna, hogy segítsen, de Jack újra letámadta és erőteljesen bevágott neki. Tom felszisszent és megállapította, hogy néhány nap múlva valószínűleg monoklival fog mászkálni, de épp most nem érdekelte. Közben Ray is visszatért a hirtelen jött sokkból és újra Tom felé indult.

- Tom, ne! - kiáltott fel Bill, amikor látta, hogy Ray készül megrúgni Tomot, aki pedig szerencsére épphogy elugrott támadója elől. - Fuss! Hagyj itt, csak fuss már el!

Jack befogta Bill száját, hogy ne tudjon többet beszélni. Tom gyorsan oldalba rúgta Charlest, aztán kiosztott egy-két öklöst Raynek is, aztán Jack felé indult, aki továbbra is Billt tartotta fél kézzel, a másikkal pedig a száját fogta be. Behúzott neki egyet, így hirtelen elengedte Billt, aki zokogva esett térdre. Az arcát a két tenyerébe temette és nem nézett fel. Tom még gyorsan arcon vágta Jacket, aztán a lehető leggyorsabban, mielőtt a három támadójuk észhez tér és újra nekik ugorhatna, könnyedén felkapta Billt a földről, ugyanis nem volt túl nehéz számára. Gyorsan a kocsi felé futott, előtte letette Billt, de nem engedte el teljesen.

- Be tudsz szállni? - kérdezte, mire a másik csak óvatosan bólintott. 

Elengedte, kinyitotta a kocsiajtót, átment a másik oldalra, és amint mindketten sietősen beszálltak, beindította a motort és gyorsan, a sebességhatárt is túllépve hajtott a háza felé. Nem jártak rendőrök a környéken, így nem tudták megbüntetni gyorshajtásért. Billnek az út többi részében is folytak a könnyei. A sós cseppek fekete sminkjével keveredve folytak végig az arcán, aztán az állán lecseppentek.

Tom végre megállt a ház előtt. Le tudott nyugodni, Billel ellentétben. Kiszállt, aztán az anyósülés oldala felé indult, és kinyitotta az ajtót. Bill megpróbált kiszállni magától, de amint a lábára akart állni, úgy érezte, hogy a térdei elkocsonyásodnak és nem akarnak engedelmeskedni. Majdnem összecsuklott, de Tom még épp időben kapta el. Lábbal berúgta a kocsija ajtaját és a ház felé indult, miközben fél kezével támogatta Billt. Ügyetlenül kihalászta a zsebe legmélyéről a lakáskulcsot és bement. Nem kapcsolt villanyt, úgy ment el a hálószobájáig, ahol végül óvatosan lefektette Billt az ágyra és végre villanyt kapcsolt, aztán leült mellé.

Bill felült, a vállait rázta a zokogás és teljes testében remegett még mindig. Megtörölte a szemét, ezzel teljesen elkenve sminkjét.

- Sajnálom - suttogta Tom. - Nem kellett volna, hogy elhozzalak.

- Ne... Nem... Nem a te hibád. Ne hibáztasd magad. Nem te... tehetsz róla - válaszolt Bill néha-néha elcsukló hangon.

- De igen - sóhajtott. - Ha nem hozlak el, akkor ez nem történik meg.

- Nem tehetsz róla. Nem tudhattad, hogy ezek pont ránk fognak majd támadni.

Bill óvatosan közelebb húzódott Tomhoz és a vállára hajtotta a fejét. Még mindig sírt, Tom pedig lassan felemelte a kezét és végigfuttatta ujjait Bill hátán. Folyamatosan simogatta, így próbálta elcsitítani.

- Én... - próbált Bill belekezdeni, de többet nem tudott kimondani. Hirtelen csak ennyi jött ki a torkán.

- Shh... Ne beszélj, ha nem akarsz.

Bill makacsabb volt annál, hogy ne mondja el, amit akart.

- Én... - kezdett bele megint. - Amikor... Néhány évvel ezelőtt találkoztam ezzel a hárommal. Keresi őket a rendőrség, de valahogy sosem találják meg. Talán... három éve lehetett. Moziból jöttünk hazafelé... - Itt megállt egy pillanatra, felsóhajtott, aztán folytatta. - Az akkori barátommal. És akkor támadtak ránk. Mindkettőnket összeverték... és... Őt kilökték az útra, pont egy kocsi elé. Jöttek a mentők, de már... - csuklott el a hangja hirtelen. - De már nem tudták megmenteni. Addigra ők már elmentek. És... azóta vagyok diliházban.

Tom meglepődött a történeten. Nem hitte volna, hogy Bill emiatt került elmegyógyintézetbe. Egyáltalán nem olyannak tűnt, aki ilyen dolog miatt került volna be, ráadásul már három éve bent van.

- Sajnálom - mondta Tom együtt érzően.

- Ne sajnáld. Már régen volt. - Megpróbált egy mosolyt erőltetni az arcára, de inkább grimasznak tűnt.

Tom pólójába fúrta a fejét. Jobban érezte magát, hogy mindent elmondott. Senki nem tudott erről az eddigi pszichológusai közül.