Madhouse - 12. rész - In your shadow I can shine
Tom elfeküdt a kanapén és a plafont bámulta. Utálta, ha valaki beleszólt abba, amit csinált, beleszólt az életébe. Nagyot sóhajtott. Gondolkodott azon, hogy mit kezdjen. Azt viszont egyáltalán nem bánta meg, hogy elküldte Gergot és Gustavot. Úgy vélte, hogy nincs szüksége rájuk, ilyen barátok nem kellenek.
Másnap még mindig mérgesen indult el a munkába. Nem akart egy épületben tartózkodni a kollégáival azután, ami előző nap történt. Túlreagálta? Meglehet. Remélte, hogy nem fog összefutni velük sem a parkolóban, sem a folyosón.
Odaérve erőteljesen csapta be a kocsiajtót, utána bement az épületbe. Le akarta nyugtatni magát, mielőtt Billel találkozott volna, de nem igazán ment neki.
Nyugodtabban, azonban egy kicsit még feldúlva nyitott be a szobába.
- Ugye ma megszöktetsz? - kérdezte Bill azonnal, semmilyen köszönés nélkül.
- Igen, persze.
- Nem mosolyogsz. Általában mosolyogsz, ha velem vagy. Miért nem mosolyogsz? Bánt valami?
- Nem... csak... Áh, hagyjuk, nem érdekes.
- De engem érdekel.
Tom sóhajtva leült az ágyra Bill mellé. Bill egyből közelebb húzódott hozzá és érdeklődve fürkészte az arcát. A pszichológus még mindig nem szólalt meg, ezért más módszerhez folyamodott. Felállt és egy pillanat alatt Tom előtt termett, vigyorogva az ölébe ült.
- Halljam! - mondta.
- Nem lehet téged lebeszélni, ugye? - mosolyodott el halványan. - Tényleg semmi, csak tegnap egy kicsit összevesztem a legjobb barátaimmal.
- Hm, értem. Kik azok egyébként?
- Georg és Gustav.
- Most komolyan? - fintorgott. - Dr. Listing és Dr. Schäfer? Utáltam őket. Azt hiszem, hogy ez az érzés kölcsönös is, nem véletlenül léptek le. Bár tettem róla, de mindegy. Te képes vagy azokkal szóba állni?
- Hidd el, hogy már én sem fogok velük beszélgetni egy ideig.
Nem akart többet beszélni, inkább gyengéden Bill ajkaira tapasztotta a száját, aki egyből résnyire nyitotta azt, ezzel utat engedve Tom nyelvének. Bill átkarolta Tom nyakát és egy kicsit belemosolygott a csókba.
Levegőhiány miatt váltak szét.
- Máris olyan, mintha jobb kedved lenne - állapította meg Bill.
- Lehet melletted rossz kedvem? - nevetett.
- Ezek szerint nem - csókolta meg újra.
- Annyira utálom, hogy ilyen kevés időnk van... Már csak pár perc van hátra.
- Nem maradsz tovább? Csak egy nagyon kicsit, kérlek...
Bill kiskutyaszemekkel nézett Tomra, akinek ettől muszáj volt mosolyognia. Nem tudta megállni.
- Jó, jó, maradok! - adta meg magát.
- Tudtam, hogy ennek nem tudsz majd ellenállni - vigyorodott el. - Annyira kiszámítható vagy ebben, komolyan mondom. Amúgy... Ma este hova megyünk? Megint abba a klubba?
- Nem, most mást találtam ki.
- Mit? Nehogy azt mondd, hogy nem mondod el!
- Nem akarok semmilyen különleges helyre menni - vont vállat. - Csak elmehetnénk hozzám.
- Nekem az is megteszi.
- Amúgy megvan még az a ruha, amit a múltkor vettél? illetve vettem, de mindegy.
Bill megforgatta a szemét.
- Milyen kérdés már ez? Persze, hogy megvan. Miért?
- Gondolom, nem akarsz az itteni kötelező izében vagy az én cuccaimban lenni.
- Hát azt eltaláltad.
A többi időben nem szólaltak meg, csak egymást bámulták, néha-néha elmosolyodva. Nem tudtak miről beszélni, de nem is akartak, csak egymással akartak lenni.
- Így is többet maradtam, mennem kéne - mondta Tom. - Később visszajövök.
Bill vonakodva, de kiszállt Tom öléből és engedte, hogy elmenjen.
Néhány órával később Tom háza előtt álltak meg a kocsival. Megint nem buktak le, nem futottak bele senki olyanba a folyosón, aki beköphette volna őket Adelnek. Ha ez megtörténik, Tomot nagy valószínűséggel felfüggesztik vagy kirúgják, esetleg Billhez más pszichológust helyeznek. Talán a legutóbbi lenne a legrosszabb. De egyik sem történt meg.
Odabent Bill ledobta magát a kanapéra és elfeküdt, mintha otthon lett volna. Tom erre elnevette magát. Billnek hirtelen ötlete támadt, és ezt félig-meddig meg is osztotta Tommal.
- Hozd ki a gitárod!
- Minek?
- Csak hozd ki.
Tom engedelmeskedett és elindult a szobája felé. Felkapta a hangszert, megkereste a pengetőt és visszament. Kérdőn Billre nézett, aki időközben felült és csak vigyorgott. Tomot ez összezavarta, de azért sejtette, hogy Bill készül valamire. Nem is tévedett.
- Kezdj el játszani valamit. Mindegy mit, csak valami lassút.
Tom nem kérdezett vissza, csak leült a kanapéra és elkezdett egy lassú dallamot játszani. Nem egy ismert számot, még csak meg sem volt írva. Bill nem ismert fel benne semmit, így hamar rájött, hogy Tom csak egy spontán kitalált dalt kezdett el játszani. Halványan elmosolyodott, aztán óvatosan kinyitotta a száját, és halkan, majd egyre hangosabban, de énekelni kezdett.
You see my soul, I'm a nightmare,
Out of control, I'm crashing
Into the dark, back to the blue,
Into the world of our cocoon,
You're the sun and I'm the moon.
In your shadow I can shine,
In your shadow I can shine,
In your shadow I can shine.
Shine.
Tomot kicsit meglepte, hogy Bill énekelni kezdett, de hamar hozzászokott és egy pillanatra sem fejezte be a játékot. A végére elmosolyodott és letette a gitárt. Közelebb húzta magához Billt és gyengéden megcsókolta.
- Gyönyörű hangod van - mondta Tom, miközben Bill szemébe nézett. - Olyan... Angyali.
Bill erre csak mosolyogni tudott.
A következő pillanatban azt hallották, hogy csenget valaki.
- Gyorsan bújj el valahová, mondjuk menj a szobába! - utasította Tom Billt. - Én majd lekoptatom. Bárki is az, nem láthat meg.
Bill bólintott. Felállt és a szoba felé indult. Tom az ajtó irányába ment, hogy kinyissa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése