Madhouse 11. rész

Madhouse - 11. rész - Ugye nem rá gondolsz?

Időközben előkerült Georg és Gustav, a beszélgetés már javában folyt a nappaliban ülve, miközben a tévében valami unalmas műsor volt bekapcsolva.

- Mostanában egy szexi szőke csaj mászkál a boltban - vigyorgott Georg.

- Terved van vele, mi? - röhögött Tom.

- Kérdezed te - forgatta a szemét. - Amúgy olyasmi.

- Tudod a nevét?

- Nem. Honnan tudnám?

Gustav azonban odafordult Tomhoz.

- Ti hogy álltok Riával, ha már a csajoknál tartunk?

- Szakítani akarok vele - válaszolt Tom. - Elhidegültem tőle, nincs értelme együtt maradni. Szerintem a napokban dobom.

- Találtál helyette új csajt? - kérdezte Georg.

Tom lesütötte a szemét, ugyanis egyáltalán nem nőnemű lény miatt fogja dobni. A másik kettő ezt észrevette és elviccelték az egészet, de Tom nem tartotta ezt viccesnek.

- Rájöttél, hogy buzi vagy, vagy mi van? - röhögött Georg. - Tök fura fejet vágtál, amikor kimondtam a csaj szót. Nekem ez nem tetszik.

- A buzi és a biszex között van különbség - vágott vissza.

- Szóval... - kezdett bele Gustav. - Kijavítom Georgot. Rájöttél, hogy biszex vagy?

Tom először vonakodott, hogy bármit is kimondjon. Hiába volt a két G a legjobb barátja, nekik sem akarta elmondani. Pláne nem úgy, hogy ők is ismerik. Reménykedett benne, hogy nem fognak rákérdezni, hogy mi a neve. Végül alig láthatóan, de bólintott, mire a másik kettő elkerekedett szemekkel nézett rá, utána egymásra, aztán vissza rá.

- Most meg mi bajotok van? Ti akartátok tudni.

- De, izé... - Gustav a szavakat keresgélte. - Ugye nem... közülünk valaki... akibe izé... bele vagy zúgva?

Tom elnevette magáz, ezzel oldva egy kicsit a feszültséget.

- Megnyugodhattok. Nem, egyikőtök sem.

Georg és Gustav megkönnyebbülten sóhajtott fel a szavak hallatán. Nem hitték el, hogy nőcsábász haverjuk épp most vallotta be, hogy egy férfi miatt akarja dobni a barátnőjét, még ha pontosan nem is így fogalmazta meg. Lesokkolta őket így hirtelen, de úgy voltak vele mindketten, hogy beletörődnek a tudatába előbb-utóbb.

- Ismerjük? - kérdezték mindketten egyszerre, aztán elkezdtek nevetni, amiért pont egyszerre szólaltak meg.

- Fogjuk rá - vont vállat Tom.

- Ki az?

- Arról nem hiszem, hogy nyilatkoznom kéne...

- Na, olyan rossz csak nem lehet - veregette vállba Gustav. - A barátaid vagyunk, nem fogunk rajta kiborulni.

- Ja, úgy ahogy Gusti is mondja - helyeselt Georg.

Tom nagyot nyelt. Megkérdezték. Most mit mondjon? Hazudjon valakit, vagy valljon? Sóhajtott, aztán lehajtotta a fejét, de halkan kimondta a nevet.

- Bill.

Barátai ismétel hitetlenkedve néztek össze. Nem akarták elhinni, és próbáltak gondolatban egy másik Billt keresni az ismerőseik között, de senki nem ugrott be.

- Mármint az a Bill? - Georg erősen kihangsúlyozta az az szót.

- Az - mondta halkan Tom.

- Érted, hogy mit gondol az alatt? - kérdezte Gustav, mint aki abban reménykedik, hogy van valaki más, akit ugyanúgy hívnak. - Tudod, az őrült csávó... Ugye nem belé?

- De. Hihetetlen, tudom, de tényleg.

- Tessék?

- Ti nem ismeritek. Nem olyan, mint ahogy ti hiszitek, nem csak egy pszichopata, aki mindenkit szétver, ha valaki felidegesíti.

- Te meg nem tudod, hogy mit beszélsz. Ismerjük nagyon jól, te vagy az, aki nem tudja mire képes. Az a pasas egy pszichopata. Ne akard saját magadon megtapasztalni, hogy mit tud csinálni, ha mérges. Szerintem tartsd magad távol tőle.

- Nem ismeritek, úgyhogy fogjátok be a pofátokat! - kelt ki magából Tom.

Felállt a kanapéról, és dühösen nézett le kollégáira. Nem akarta, nem tudta elviselni, hogy előtte beszéljenek úgy Billről, mint egy őrültről. Bill nem volt őrült, és ezt Tom is tudta jól.

- Hé, haver, nyugi - állt fel Georg és próbálta lenyugtatni. - Nem mondom azt, hogy elfogadom, hanem inkább nem veszek róla tudomást, végül is ez a te életed, nem szólhatok bele. Egyébként... az ember nem tud parancsolni az érzéseinek. - Kérdőn Gustanvra nézett, aki csak hevesen bólogatott.

- Rendben - sóhajtott Tom, aztán mindketten visszaültek. - Nem tudom, miért mondtam ezt.

- Mindegy, felejtsük el - próbált meg mosolyogni Gustav. - Mióta? Mármint mióta érzed úgy, hogy... na, érted!

- Nem tudom - rázta meg a fejét. - Szerintem a találkozásunk óta. De tegnap este jöttem rá. Nem tudom! Nem értem az egészet, még magamat sem. De igen, biztosan tegnap este óta.

- Ugye nem csináltál vagy csináltatok hülyeséget? Annyira emlegeted a tegnap estét.

- Semmi közötök hozzá.

Elfintorodott, bár nem tudta, miért.

- Mit csináltál?

- Megszöktettem... - Alig hallhatóan mondta, szinte már suttogott.

Georg és Gustav így is hallotta, amit mond. Nem akartak hinni a fülüknek, azt hitték, rosszul hallanak.

- Te normális vagy, ember?! - Most Georg állt fel dühösen. - Tudod te, hogy mit csináltál? Fogadjunk, hogy vele verekedtél össze a kis akciódban és azért van monoklid, mi?

- Elég! - üvöltötte. Most már muszáj volt, hogy felemelje a hangját. Nem akarta ezt hallgatni. - Tűnés a házamból, most. Nem vagyok kíváncsi sem rátok, sem a kioktatásotokra. Ti nevezitek magatokat barátoknak? - nevetett fel gúnyosan. - Kösz, de ha a barátok ilyenek, akkor nem kérek belőlük.

- Mi nem úgy értettük...

- Hogyhogy nem úgy értettétek? Mondom, tűnés!

Erre mindketten felálltak és eltűntek, amilyen gyorsan csak tudtak.