Madhouse 10. rész

Madhouse - 10. rész - Változás

Néhány óra múlva ismét találkoztak, még ha csak kis időre is. Bill néhány napja még úgy volt vele, hogy utálja, ha pszichológus jár hozzá, de most azt kívánta, hogy bárcsak ne lenne vége ilyen hamar. Csak ültek az ágyon és beszélgettek.

- Máskor is segítesz megszökni?

- Persze, hogy segítek, csak egy szavadba kerül. De azt tudnod kell, hogy minél többször csináljuk, annál nagyobb a kockázat.

- Tudom - sóhajtott. - Annyira utálom ezt. Itt tartanak a semmiért.

- Szerintem nem sokára ki fognak engedni - mosolyodott el.

- Egyébként... - El akarta terelni a témát. Nem akart most erről beszélni. - Te gitározol? Csak mert reggel feltűnt egy gitár a szobád sarkában.

- Igen, hobbiszinten. Miért?

- Csak kérdeztem.

Néhány percig nem tudtak mit mondani. Nem is volt rá szükség, hisz ez úgysem egyszerű terápia vagy beszélgetés volt. Ez nem pszichológus és páciens kapcsolat, hanem sokkal több annál. Hiába volt illegális, amit csináltak, egyikőjüket sem érdekelte. Na, és, ha az, akkor mi van? Úgysem jön rá senki.

- Annyira hihetetlen az egész - nézett Bill hirtelen Tomra.

- Mi?

- Hogy néhány nap alatt képes voltam így megváltozni, csak mert jöttél te. Ilyenkor vagyok önmagam, valamiért csak melletted tudok az lenni. Senki más nem tudta ezt még kicsikarni belőlem. Senki nem tud rólam semmit, sem azt, hogy miért vagyok itt, sem azt, hogy milyen vagyok, ha megnyílok. Érezd magad különlegesnek.

- Annak érzem magam, nem kell mondanod - nevetett. - Szerintem is hihetetlen. Az első nap csak azt mondtad, hogy nem érdekel, ki vagyok, mit akarok, minek jöttem, mert felesleges. Most pedig nézz magadra!

Bill csak közelebb húzódott Tomhoz, aki mosolyogva feküdt el az ágyon, Billt is magával húzva. Bill a fejét Tom mellkasán pihentette, Tom pedig finoman a hátát simogatta, aztán felfelé haladva beletúrt a kicsit kócos hajtincsekbe. Nem szólaltak meg, csak egymás lélegzését hallgatva feküdtek.

Sajnos az vetett véget az elvarázsolt perceknek, hogy lejárt az idejük.

- Mennem kell - sóhajtott fel Tom, miközben megállt és az ajtó felé indult.

- Ne! Maradj még, kérlek...

- Sajnálom, de van, aki tudja, mikor végzem, és feltűnne, hogy nem jövök ki. De esküszöm, hogy holnap megszöktetlek megint.

- Megegyeztünk - vigyorgott.

Ahogy kilépett az ajtón, Adelt látta szembejönni a folyosón. A nő meg is állította, ahogy közelebb értek egymáshoz.

- Mennyire haladtok?

- Eddig nagyon jól megy minden.

- Tudtam, hogy rád számíthatok - mosolygott. - De azért furcsállom, hogy te azt mondod, nagyon jól megy, mások meg csak egy kicsi változást sem észleltek. Na, mindegy, az a lényeg, hogy sikerül kezelned. Tudod a vezetéknevét? Bele kellene írni az adataiba.

- Nem, azt még nem árulta el - rázta meg a fejét.

- Értem. De ha megtudod, szólj. Szükség lenne rá.

- Rendben, szólni fogok.

- Még van egy kis papírmunkám, gondolom, nem haragszol, de találkozunk még.

- Dehogy haragszom. Viszlát.

- Viszlát.

Ahogy kimondta az utolsó szót, már el is indult az irodája felé, hogy a dolgát végezze.

Munkaidejük végén Georg és Gustav indult Tom felé, ahogy a parkoló felé igyekeztek.

- Rég beszélgettünk úgy normálisan - mondta Gustav. - Csak néhány szabad percünkben, munka közben. Szerintem ma vagy holnap találkozhatnánk valakinél, csak egy haveri dumálásra.

- Nekem oké - vágta rá Georg.

- Nekem is - nézett rájuk Tom. - Ma jó lesz, félóra múlva nálam?

- Persze - mondták mindketten egyszerre.

- Akkor majd találkozunk.

Mindhárman kocsijuk felé indultak és hazafelé vették az irányt.

Tom út közben gondolkodott, úgy mindenen. Úgy érezte, szakítani kellene Riával, már nincs értelme együtt lenniük. Nem szerette úgy mint az elején - talán még akkor sem, csak bebeszélte magának. Végtére is ott volt Bill. Nem ugrálhat folyton közte és Ria között. Egy hete, ha azt kérdezték volna, hogy elhagyná-e barátnőjét egy férfiért, egyértelműen nemet mondott volna. Most azonban teljesen megváltozott a véleménye. Ő maga is megváltozott.